Egészen régre nyúlik vissza a Tisza cipő története, de időnként egészen összebogozódtak a szálak. De a 30-35 feletti korosztályban nincs, aki ne ismerné a Tisza cipőket.
A Tisza cipő története igencsak régre nyúlik vissza. A cseh Tomas Jan Bata megalakította hazánkban a Cipőipari és Kereskedelmi Társaságot (CIKTA), amely átvette a felvidéki üzleteket, illetve új tervet dolgozott ki a cipőgyártásra és -kereskedelemre. A CIKTA ennek jegyében 460 holdnyi területet vásárolt Martfűn, majd 1941-re felépítette Közép-Kelet Európa legmodernebb és legnagyobb cipőgyárát, ahol több ezer munkás serénykedett a lábbeliken. Itt zajlott a cipőgyártás, míg a gumi és bőrgyártást az érsekújvári üzemben végezték. A részleteket a Toretro.blog.hu írásából ismerhettük meg.
Nem meglepő módon a hazai cipőgyártók mindezt nem nézték jó szemmel, és többször is feljelentették a CIKTA-t, hogy az veszélyezteti a magyar cipőgyártást. Tomas Bata egyébként 1939-ben a második világháború előestéjén, Csehország német megszállása elől menekülve Kanadába emigrált, és ott is gyárat alapított, ami a ma ismert nemzetközi Bata birodalom központja lett.
A martfűi gyár azonban a háború alatt is zavartalanul üzemelt, sőt még a hadseregnek is dolgozott. Nem csoda, hogy a II. Világháborút követően a kommunista rendszerben is felfigyeltek rá. A 60-as években a gyár folyamatosan fejlődött, volt kultúrháza, rádiója és saját magazinja is. S mivel itt gyártották a legtöbb sportcipőt az országban, így egyértelmű, hogy a sportéletben is jeleskedtek. A sors furcsa fintora, hogy a martfűi gyár ebben az évtizedben is szoros kapcsolatot ápolt Csehszlovákiával, immár a közös KGST piac keretében. Sorra érkeztek ide a csehszlovák kultúrcsoportok, akik nem csak szórakoztató programokon, előadásokon vettek részt, de megtekintették a gyár hatékony működését is. 1963-ra a termelés már meghaladta a 3 millió párat és a termékek eljutottak a világ minden tájára, így a Szovjetunióba, Angliába, Lengyelországba, Belgiumba, a Német Szövetségi Köztársaságba, Svájcba, Franciaországba, Finnországba, Norvégiába, Szudánba, Ghánába, Nigériába, Irakba, Iránba, Egyiptomba és Indiába is.
A Kádár-féle vezetés nagy becsben tartotta a martfűi egységet, lévén a 70-es években rengeteg dollárhoz juttatták az országot. 1975-ben a tőkés export értéke meghaladta a 2 millió 300 ezer dollárt ,és ezzel a Tisza a nyugati országokba irányuló teljes magyar cipőexport egyötödét teljesítette.
Az 1980-as évek eleje szintén sikeresen kezdődött, ahogyan fejlődött az Adidas, úgy követte a Tisza is. Ugyanakkor a gyárnak szüksége volt a hazai eladások növelésére is, ezért 1981-ben nagyszabású reklámkampányba kezdtek „Az élet minden útján Tisza cipőben járj!” szlogennel. A rossznyelvek szerint erre a kampányra azért volt szükség, mert bár a tornacipők piacán abszolút első volt a Tisza, ebben az időben az Alföldi papucs volt a menő a fiatalok között, akik a diszkóba kevésbé vettek fel gumitalpú tornacipőt. Ráadásul a 80-as évek második felére bejöttek a különböző olasz lábbelik, megnyílt az eredeti Adidas bolt a Váci utcában, amik komoly konkurenciát teremtettek a Tisza márkának. Mind emellett a gyár elveszítette a külföldi bérgyártás jó részét is, így a rendszerváltással már egy hanyatló cégként nézett szembe a Tisza Cipőgyár. Ekkor a nagy eladási hullám idején nem is kelt el, hanem állami kézben maradt, és az immár Zrt. formában működve az állami ÁPV Rt. tulajdonába került.
1992-ben leépítések kezdődtek, ezt az átmeneti időszakot több milliós hitellel próbálta átvészelni a vállalat. Ebben az időszakban valójában három cipőgyár működött Martfűn. 1992-ben leépítések kezdődtek, ezt az átmeneti időszakot több milliós hitellel próbálta átvészelni a vállalat. Ebben az időszakban valójában három cipőgyár működött Martfűn: bérmunkában a Legerónak készítettek lábbeliket, de volt egy Salamandernek dolgozó egység is, illetve a Tisza márkájú cipőket gyártó üzem. Az állam nagyobb központi megrendelésekkel igyekezett segíteni az bajba jutott vállalaton, így ők gyártották a rendőrség, a Posta, a MÁV és a Magyar Honvédség bizonyos lábbelijeit, surranóit is. A nagyközönséget pedig a „Minden időben, Tisza cipőben« szlogennel igyekeztek visszahódítani a márka számára. A gyárat alkotó cégek privatizációjára és a Tisza védjegy különálló, egymástól független eladására végül a 2000-es évek elején került sor. Ebből adódóan fordult elő az a sajátos helyzet, hogy ma is létezik egy Tisza Cipőgyár, ami ugyan lábbeliket gyárt, de nem Tisza cipőt, viszont kapható maga a Tisza cipő is a Clash Kft. jóvoltából.
